Auróra tenyészet

Készült velünk interjú

Készült velünk interjú

Nem régiben igen nagy megtiszteltetés ért, ugyan is Bojnár Anita keresett fel a Kisalföld magazincsaládtól a Szabadidő magazinjukba interjú ügyében. Meg kért, hogy meséljek a Dzsungáriai törpehörcsögök tartásáról. Legnagyobb meglepetésemre nagy helyet kaptunk az újságban. Két teljes oldalt.  Nagy terjedelmet kaptunk, de így is izzasztó volt két oldalba sűríteni a fontosabb tudni valókat. Akik már egy ideje olvassák a blogunkat tisztában lehetnek vele mostanra, hogy  bár tényleg nem nehéz ezeknek a drága kicsi állatoknak a tartása, de sok apróság van, aminek a tudatában sokkal könnyebb az élet. 

A cikkel nagyon elégedett vagyok. Keretesre sikerült a terjedelem okán, de úgy érzem a maximumot ki tudtuk hozni belőle és külön köszönet Anitának, amiket kifejezetten kértem benne vannak a cikkben :) Ez volt az " Élőlények, nem plüssjátékok" rész. Ezt tartottam az egyik legfontosabb momentumnak. 

Nem is ragozom tovább a szót, be is rakom ide az interjút, hogy Ti is eltudjátok olvasni. Ugyan is ez a magazin csak Győrben jelent meg 2018. március 1.-én.  Mivel sok Győri gazdink van, így lehet páran találkoztatok is vele. Öröm volt népszerűsíteni a fajtát! 

A fotóra kattintva megjeleníti nagyban a fotókat, illetve, ha netán nem tudjátok jól olvasni, akkor a képek lementésével rá tudtok  nagyítani. 

 

 

Készült velünk interjú Tovább
1. rész: Otthoni barkácsolások

1. rész: Otthoni barkácsolások

Beszéljünk a spatulákról

8265_10.jpgRengeteg levelet kapok  a Do It Yourself- az az otthoni barkácsolások témájában, így úgy érzem itt az ideje körbe járni a témát, hogy bele láthassatok mivel érdemes próbálkozni és mivel nem.

A cikkben mesélek arról, hogy mi vitt rá minket a spatulákra, milyen problémáink voltak ezekkel és mutatok egy videót, erről is fogok  példázva beszélni a lentebbiekben illetve lesznek fotók a láb beakadásról, hogy lássátok ez nem egy "játék". Legalul összefoglalva megtaláljátok, hogy mivel készíthettek ilyeneket, ha szeretnétek megpróbálni. Azonban már most mondom, a spatulákon kívül is van élet, ebben a cikk sorozatban a lesz szó az otthon elkészíthető teljesen biztonságos, rizikó mentes játékok és kellékek készítéséhez. Tehát ne keseredjetek el, biztosítalak róla fogtok tudni szuper egyszerű és tényleg biztonságos játékokat is készíteni a pockotoknak ;)  
Hogyan született az igényünk a saját készítésű bútorzatok iránt ?
Lassan 10 éve hobbi tenyésztünk és mindig igyekeztem a lehető legjobb dolgokat megvenni az állatoknak, de hamar rájöttünk, hogy a felszerelések és az állat igényei között szakadék tátong. Egyszerűen hihetetlen, de teljesen funkció hiányosak a nekik árult alkalmatosságok jó része. Másfelől mi konkrétan vagyonokat adtunk ki jó felszerelésekre, amik minősíthetetlenül hamar tönkrementek sok esetben balesetveszélyesek is voltak.
Párommal egyébként vissza tekintve, éppen arról beszélgettünk, hogy ezeket a bolti cuccokat tuti úgy találták ki, hogy a kisállat fél év alatt atomjaira bontsa. Ez a gondolatunk onnan fakadt, hogy elsőnek parafa dugót találtunk itthon és azzal csináltunk nekik mókás kis dolgokat. Két hetet nem bírtak ki, mert puha volt a fa és valamiért megörültek, hogy szétbontsák. Aztán jöttek a spatulák amik, azért előnyösek mert igen kemények, az a fajta keménység amit már nem szívesen rágcsálnak el. No, de vissza kanyarodva, minden bolti cuccot hamar tönkre tettek ez meg egy idő után igazán morcossá tett. Mivel tényleg vagyonokat költöttünk 'jó" felszerelésekre. Ezért  kezdtem el szabad időmben játékokat készíteni nekik. Nálunk a spatula nagyon bevált, igaz ehhez sok idő és kísérletezés is kellett. Mivel mindenkinek tetszenek, így sokan próbálkoznak hasonlóval. Ennek örülök, mert a gazdik igyekeznek érdekesebb helyet készíteni a kisállatnak, ellenben a gazdik azzal nincsenek tisztában, hogy mivel lehet ezeket elkészíteni, mire kellene  figyelni. Sajnos az se köztudott, hogy a rosszul illesztett vagy nem eléggé rétegzett spatula építmények nagyon veszélyesek az állatra! Spatulából könnyű szépet csinálni, de  erős szerkezetet és baleset mentest, az már más tészta...

 

spatulagondok.jpg

Szeretném figyelmetekbe ajánlani ezt a videót, s egyúttal kicsit beszélni is róla. https://www.facebook.com/viralthread/videos/711232039049482/
Az ilyen spatulás építményekről vannak az interneten videók és volt szerencsém 1-1 be bele pillantani.
Amiről ezekben a videókban nem beszélnek az az , hogy ezeket tartósra, stabilra, hogyan is lehetne megcsinálni illetve balesetmentesre. Rossz példát  mutatnak, mivel 1 réteggel ragasztanak illetve a spatulák közti hézagokkal nem foglalkoznak. ( láb beakadás).

"Ha ilyen szuperül néznek ki és még könnyű is megcsinálni, akkor mi itt a gond ? " 

Fogalmazódik meg sok gazdiban a kérdés...Példaként a fentebb linkelt videóban láthatjátok, hogy 1 réteg az alap mindenhol. Tapasztalatból elmondhatom ezek a fránya spatulák idővel deformálódnak, ha 1 réteget ragasztottatok, akkor az idővel rettenetesen veszélyes lehet a höritek számára.( nálam 3 hét alatt kezdtek el deformálódni ) Dzsungikra biztos, hogy nagyon veszélyes, mert nekik igencsak aprócska lábuk van, ami nagyon könnyen be tud akadni az ilyen spatula épületekbe. Ezt onnan állítom ilyen biztosra, hogy nálunk is tucat ilyen volt és szerencsénk volt, hogy nem lett ebből végtag vesztés. Aranyhörcsög, és patkány illetve nagyobb tappancsú rágcsáló esetén ez nyilván nem jelenthet problémát, mivel jóval nagyobb a lábuk, de a dzsungiknál ez egyértelműen probléma.

Pontosan milyen problémákat okozhat, ha beakad a kisállat lába ? 

labbeakadas.jpgHoztam nektek három valós esetet, ahol különféle alkalmatosságokba akadt be a kis drágák lába.  Az 1. képen egy szerencsés eset látható, itt a höri ketrecbe akadt bele, és az volt a szerencséje, hogy a gazdik nagyon hamar észrevették a bajt. A lábát kenegették 1 hétig körömvirág krémmel és betadinnal is, így nem lett gond. Azonban ez a kismértékű beakadás is akár végtagvesztéshez vezethetett volna, ha a gazdik nem veszik észre időben. A 2. fotón egy fa hídba akadt be a kisállat ( farudakból álló híd, amit mindenhol árulnak nekik). Itt sajnos annyira beleakadt szegény állat ( pár óra elég volt ehhez), hogy elkezdett elszáradni a lába...azóta 3 lábal boldogan éldegél, de a gazdiknak rengeteg aggodalmat adott ez az incidens és itt is szerencséjük volt, mert ezt nem mindig élik túl a hörik.  A 3. esetnél egy otthoni spatulás épületbe akadt bele szegény kisállat. A gazdik szerettek volna neki spatulából építeni dolgokat, de nem volt eléggé precíz az illesztés és ez lett a vége. Őt azóta be fogadtuk és boldogan éldegél azóta apuka is lett, tehát annyira nem akadályozza a végtag vesztése, de azért még is milyen jó lenne ha meg lenne mind a négy lábacskája. Ezeket a fotókat azért tettem be, mert sok embernek fogalma sincsen róla, hogy a ketrecek okoznak végtag vesztést, hogy a nekik árult termékek közül is vannak veszélyesek és, hogy a nekik készített játékokkal is lehetnek bajok, ha van rés ahová beakadhat a höri!

baleset.jpgEzen a fotón egy nem régiben történt baleset helyszínét láthatjátok. Szegény kicsi nagyon rosszul járt egy otthoni spatulával barkácsolt emelet kapcsán. Pedig, ha megnézitek ránézésre nem tűnik veszélyesnek az emelet és még is beleakadt szegényke. Nagyon csúnyán elszorult a lába és végül amputálni kellett. Ez a szerencsétlenségben a szerencsésebbik eset, mert sok esetben ez halálos számukra, de szerencsére túlélte a hörcsög. 

Az évek alatt voltak gazdik akik csináltak ilyeneket a mi példánkra a kisállatuknak. Sajnos csak 1-1 akadt köztük ahol balesetmentesnek és tartósnak is mutatott az épület. Ez azokban az esetekben volt így, ahol sikerült meggyőzni a gazdikat, hogy spatulákat inkább felejtsék el, nehogy baj legyen a kisállat lábával. Volt aki fa építőkockákból ragasztotta a kisállatának a birodalmat, szuperül nézett ki, kreatív volt és nem volt olyan rész ami balesetet okozhatott volna. Javasolnám számotokra is, hogy spatula helyett keressetek más alternatívát pl: karton papírt, egész fa lemezeket, fa építőkockákat, karton vagy zsepi áztatós technikát ( lehet vele építkezni). Legyetek kreatívak, de a fő szempontotok az legyen, hogy biztonságos legyen a kisállat számára !

Ha még is meg akarom próbálni, mikre lesz szükségem ? 

Szükségetek lesz oldószermentes ragasztóra + ragasztópisztolyra.
Az oldószermentes ragasztóból többféle  is van, kis adagokat árulnak és 1500 Ft-tól kezdődnek.
A következő elem a ragasztópisztoly, rettenetesen fontos a teljesítménye minimum 70w osat kell venni. Ezeknek az ára 6000-8000 Ft tól indul. Kiemelném az 50w osok nem olvasztják meg a ragasztót eléggé ( próbáltuk, nem jó).
Kell ragasztó rúd is a pisztolyba.  Itt is erősebb és jobb fajtával szabad ragasztani, ami 2500 nál kezdődik ( pár db).
Kell spatula is és támasztéknak való fa anyag + 1000-2000 Ft
Szükséges vágó felszerelés is + 3000Ft.
Tehát már alapvetően, ahhoz hogy biztonsággal lehessen próbálkozni kellenek ezek az eszközök. Így alsó hangon 14 000Ft a beugró.
Azért is alsó hangon, mert ha tartós és balesetmentes épület a cél, akkor rengeteg ragasztóra lesz szükség és több réteg fára. Hangsúlyozom, ezek szükségesek!

A fentebb említett eszközök és ragasztók mind szükségesek, ezeket nem szabad kihagyni.Ha csak oldószermentest használtok kb 2 hónapon belül elkezd deformálódni a fa, onnan tudom, hogy próbáltam. Ha csak ragasztópisztollyal csináljátok idővel szintén ez a hatás. Ha mind a kettővel ragasztotok, akkor atom biztos lesz, de ez az ami iszonyú nehéz benne. Illetve, a legtöbb családban van ragasztópisztoly, de kis teljesítményű ami nem elég ezekhez. 

Most már tudjátok miért is nem ajánlom a spatulákat. Remélem kellően elvettem a spatuláktól a kedveteket, mert helyette izgalmasabb és tutibb cikkel jelentkezek nem sokára amiben olyan praktikákat mutatok amit otthon bárki el tud majd készíteni a hörije számára tökéletesen balesetmentes kivitelezésben ;)  Hogy ezeknek milyen költsége lesz ? Nagyjából 0Ft mivel minden háztartásban előforduló anyagokra lesz szükségetek ;) 

Remélem, hogy hasznos volt a cikk és, hogy a spatulák után felkeltette az érdeklődéseteket a ténylegesen biztonságos otthon elkészíthető játékok ötlete. Nagyon várom, hogy bemutassam számotokra ezeket az ötleteket :)! 

Addig is szép napot mindenkinek és jó hörizést! 

Auróra tenyészet

Bátran keressetek fel, ha :

  •  megtetszett ez a kedves törpehörcsög fajta és esetleg szeretnétek a családba ilyen csöppséget ,
  •  felszereléssel kapcsolatos kérdésetek lenne 

 Hobby tenyészet lévén időnként vannak gazdi kereső babák.

Ezen az email címen lehet elérni : auroratenyeszet@gmail.com  ( sokat vagyok gépközelben, ezért órákon belül tudok reagálni) 

A honlapot pedig itt éritek el : www.dzsungihorcsogtenyeszet.ewk.hu

 

 

1. rész: Otthoni barkácsolások Tovább
+ Tippek etetéshez

+ Tippek etetéshez

Fűszernövények és egyéb zöld kedvencek

13.jpgItt a meleg a nyár  a fűszernövények, zöldségek, gyümölcsök sláger időszaka.  Nálunk mostanság a "zöldek" fűszernövények és a spenót nagyon kapós a pockoknál.

"Zöldek:  A természetben sokféle zöld növénnyel találkoznak a hörik. Ezért én is javaslom, hogy adjatok nekik időnként zöldeket. Nálunk ezek vannak a menün : spenót, szőlő levél, széna, kakukkfű, oregánó,  kapor, zeller levele, petrezselyemzöldje, tyúkhúr, útifű, bazsalikom. 

Ezek frissen kis mennyiségben, szárítva akár többet is kaphatnak. Szárított formában  a csalánt kifejezetten ajánlom. Remek vitamin forrás! 

Amit tilos : sóska, paradicsom zöldje, répa zöldje"- írtam korábban ebben a cikkben : http://auroratenyeszet.blog.hu/2016/08/06/taplalas_620

 Mutatom a pockok csapatunk kedvenceit:

14.png

Ezen a fotón egy orosz kék baba höri látható. Életében először kapott spenótot és még is teljesen rákapott! Annyira, hogy videó is készült róla gyorsban: https://www.facebook.com/aurorahamsters/videos/1521976341199290/

Szintén nagy rajongással viseltetnek a petrezselyem iránt:

unnamed_12.jpg

 A bazsalikom is lenyűgözte az apróságokat :

unnamed_2.jpg

A kakukkfű és az oregánó bár egy picikét intenzívebb még is pillanatok alatt elpusztítják:

5.jpg

A mentának sem én sem a pockok nem tudnak ellenálni :

img_20170623_101323.jpg

Remélem tetszett a cikk! Amennyiben teheted, Te is frissítsd fel kis kedvenced étkeztetését egy kis "zölddel". A változatosság fontos az étkeztetésükben :) 

Szép napot mindenkinek :)! 

Bátran keressetek fel, ha :

  •  megtetszett ez a kedves törpehörcsög fajta és esetleg szeretnétek a családba ilyen csöppséget ,
  •  felszereléssel kapcsolatos kérdésetek lenne 

 Hobby tenyészet lévén időnként vannak gazdi kereső babák.

Ezen az email címen lehet elérni : auroratenyeszet@gmail.com  ( sokat vagyok gépközelben, ezért órákon belül tudok reagálni) 

A honlapot pedig itt éritek el : www.dzsungihorcsogtenyeszet.ewk.hu

 

+ Tippek etetéshez Tovább
Hörik és a kánikula

Hörik és a kánikula

Tippek forró napokra

labak_a_magasba.jpgMegérkezett az igazi nagy hőség. Ezt érezzük mi is és  hörcsögeink is. Nézzük mikre kell figyelni, és melyek azok a praktikák melyekkel kellemesebbé tehetjük számukra a meleget.
A hörik  25°C-26 °C  környékén már érzik, a meleget, 30 °C körül már fokozottan figyelni kell a hőguta a jeleire. Nehezen hűlnek le, hiszen nem izzadnak, nem lihegnek, így a hőt korlátozottan a testükön keresztül tudják leadni. A bundájuk pedig szintén melegíti őket, ami a hideg ellen kiváló védelem, de a nyári melegben kellemetlen, életveszélyes is lehet.  428426_392776017452667_2008118123_n.jpgA közvetlen napsugárzás kerülni kell, hiszen tűző napon a felmelegedhet 45°C-50°C-ra is a höri helye ami halálos nem csak a hörire nézve, de a legtöbb kisállatra. 
Hőguta jelei a bicegve, sántikálva haladás, a gubbasztás,szapora légvétel, de a legfőbb jel a nyakuk alatti nedvesedés. Ha ilyet tapasztaltok, azonnal le kell hűteni a hörit! Ha már megtörténik a baj, akkor fecskendővel kell a szájába csepegtetni egy kevéske vizet és a nyakát a hasát nedves kézzel fokozatosan nedvesíteni, utána enyhén nedves törülközőbe is tehetitek. Ilyen esetben természetesen, azonnal állatorvoshoz kell fordulni, mert minden perc számíthat! 
Sajnos egy gazdinknál bekövetkezett a hőguta. Kedvesen megosztotta velünk is, hogy miből vették észre a problémát és mi történt. Ennek a történetnek fontos helye van a cikkben :
"Tegnap Picurkával rohamléptekkel orvoshoz kellett mennünk. Furcsán makogó hangokat adott ki, megállás nélkül. Kiszedtem a fekhelyéről, de folytatta tovább. Nagyon megijedtem, bár külsőleg semmit nem láttam rajta. A rövid autóúton úgy tűnt, egyre rosszabbul van. Az orvos azonnal megmondta a diagnózist, hőguta. Infúziót kapott, és ha minden jól megy, ennyivel megúsztuk a történetet. Tíz percen múlt mindössze, ennyi idő alatt képes összeomlani egy ilyen picurka keringése. Imádjuk őt, mindent elkövetünk azért, hogy boldog kisállat legyen, mégis bekövetkezett a baj. Panelház legfelső emeletén lakunk, tegnap mi is csak vánszorogtunk, mint a tavaszi légy, szörnyen meleg volt. Most megy a ventilátor a höris szobában, jégakkut helyeztünk kívülről az alvóhely mellé, dupla mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt kapnak. Vigyázzatok ezekre a csöppekre, mert a baj nagyon hamar megvan, akkor is, ha szívvel-lélekkel szeretitek Őket!"
Ez egy szerencsés történet, mert nem lett nagyobb baj!  Most nézzük mi mindent tehetünk  , hogy elkerüljük a hőgutát. 

Mit tehetünk értük? 

15109480_1306993339364259_8645322406519787079_n_2.jpgMagától értetődik, hogy ilyenkor árnyékos helyre helyezzük a őket, semmiképpen se napsütötte helyre. Lehetőleg a lakás leghűvösebb szobájába helyezzük  a hörit. Ha van pince helység ahová biztonsággal elhelyezhető a höri, akkor az kiváló megoldás, ugyan is a pincékben 18°C környékén mozog a hőmérséklet ami számukra igen kellemes. Érdemes naponta 1-2x friss hideg vízzel feltölteni a höri itatóját. 
A hörik nagyon szeretnek üveg, vagy csempe alkalmatosságokon kifeküdni és hűsölni. Tehát, ha van otthon üveg edény, befőttes üveg vagy mécsestartó, üveg hamutál, használatlan csempe lap, akkor ideje elővenni és berakni a höri mellé. Kavicsokat is gyűjthettek, azokon is szeretnek ilyenkor pihenni. Lehet olyat is csinálni, hogy egy cipős doboz tetejéből levágtok, úgy, hogy csak 2-3 cm magas maradjon, és tele teszitek kövekkel. Ez szuper, mert tud hűsölni rajta illetve  a körmeiket is igen hatékonyan koptatja. Továbbá lédús zöldségeket és gyümölcsöket is adhattok nekik: uborka ( héja nélkül), görög dinnye stb.  Hűtőből mehet a hideg tejföl is, remek hűsítő számukra. Továbbá remek módszer, ha ilyenkor hűtő akkut helyeztek a műanyadoboz / terrárium / ketrec mellé. 

Nálunk a hörik személyes kedvenc hűsitő helye, az üveg fürdetőhomokos edényük, melybe csincsillahomokot teszünk számukra. Egyúttal, ezt ajánlom számotokra is: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/00030262/ Az üveg íve miatt,  nem tudják kikotorni a homokot belőle. A befőttes üvegből 3 perc alatt kiássa, de ebből az üvegből nem tudják.  Nálunk nagyon bevált, ezt láthatjátok a fotón is :) 53582_16.jpgRemélem hasznos volt számotokra ez a cikk! Kérlek, fokozottan figyeljetek kedvencetekre ebben a melegben! Amennyiben orvoshoz kell fordulnotok, az Exo-petet bizalommal ajánlom számotokra is!

Amennyiben valamelyik praktikánk beválik és kedvencetek szeretettel hűsöl mondjuk a kőhalom tetején, akkor kérlek küldjetek róla fotót ide: auroratenyeszet@gmail.com Tárgy: Így hűsöl a hörcsögöm. 

Ha kapok elég fotót, akkor bejegyzésbe kiteszem a kedvenceteket :) 

Kánikulás galériánk:

Bátran keressetek fel, ha :

  •  megtetszett ez a kedves törpehörcsög fajta és esetleg szeretnétek a családba ilyen csöppséget ,
  •  felszereléssel kapcsolatos kérdésetek lenne 

 Hobby tenyészet lévén időnként vannak gazdi kereső babák.

Ezen az email címen lehet elérni : auroratenyeszet@gmail.com  ( sokat vagyok gépközelben, ezért órákon belül tudok reagálni) 

A honlapot pedig itt éritek el : www.dzsungihorcsogtenyeszet.ewk.hu

 

 

Hörik és a kánikula Tovább
Hörcsög választási tippek

Hörcsög választási tippek

Hogyan válaszunk állatot ? Mire érdemes figyelni ? 

Érdemes élőben választani. Ekkor kiderül melyik állat szimpatizál velünk. Tegyük be hozzájuk a kezünket, hogy megszaglászhassanak.Gyakran nyalogatnak vagy kisebbeket csipkednek. Mind a két reakció az ismerkedés jele. A gazdi kezét már ismerik nem csipkedik, de új embereknél előfordulhat, hogy nem ismerik fel, hogy ez itt egy kéz. Ezért ezt nem szabad ekkor elkönyvelni harapós hörcsögnek, inkább ismerkedős hörcsögnek. Ahogy megszokják az új gazdit, úgy hagynak fel a csipkedéssel. 1545154_1.jpg

Nálunk ilyenkor kézbe adom a piciket és pillanatok alatt ki szokott derülni melyik szimpatizál az adott gazdival. Ez gyerekeknél  hatalma élmény. Sok kisgyereknek hörcsög az első kisállata, így nekik életre szóló élmény marad, hogy beteszi a kezét és a puha gombóccsapatból egy belemászik a kezébe. Az irántunk legérdeklődőbb kisállatot érdemes hazavinni és nem azt amelyiknek tetszik a színe. Hiszen kis barátot visz haza a család, ehhez pedig kell a kezdeti összhang. Ezért is én a fotóról való választást nem preferálom. Ha éppen olyan hörit fogunk ki amelyik nem szimpatizál az adott gazdival, akkor sokkal nehezebb lesz vele összebarátkozni. 

Fiút vagy lányt válasszak? Viselkedésben van különbség?

Alapvetően nincsen különbség a két nem közti viselkedésben. Több másik állatfajtánál van, de ennél a fajtánál eddig nem tapasztaltam különbséget. Sokkal inkább azt látom, hogy az állat viselkedése nagyban attól függ, hogy mi magunk szimpatikusak vagyunk-e számára. Azt a kisállatot érdemes haza vinni amelyik érdeklődik irántunk.

Itt egy galéria. Megnézhetitek, hogy vannak el kézben az apróságok.

Bátran keressetek fel, ha :

  •  megtetszett ez a kedves törpehörcsög fajta és esetleg szeretnétek a családba ilyen csöppséget ,
  •  felszereléssel kapcsolatos kérdésetek lenne 

 Hobby tenyészet lévén időnként vannak gazdi kereső babák.

Ezen az email címen lehet elérni : auroratenyeszet@gmail.com  ( sokat vagyok gépközelben, ezért órákon belül tudok reagálni) 

A honlapot pedig itt éritek el : www.dzsungihorcsogtenyeszet.ewk.hu

 

Hörcsög választási tippek Tovább
Honnan szerezzünk hörit ?

Honnan szerezzünk hörit ?

11248_33.jpgAkár honnan is legyen a kisállat, nem hátrány, ha szerető környezetből kerül az új családba. 

Állatkereskedésből: Adódik a kérdés, hiszen az állatkereskedésekben  és a neten keresgélve is találhatunk gazdira váró csöppségeket. Az állatkereskedésben feltételezem, a munkabér miatt jár be a személyzet dolgozni. Láttatok már állatos boltban eladót, aki szabad idejében kézhez szoktatja az állatot ?  Munka után haza mennek az állatok meg maradnak.Mikor szoktatják kézhez? Az az állat amelyik nem lát emberi kezet mennyire lesz kezes az új családban?  Ezek csak kérdések. A választ mindenki maga fogalmazza meg.

Tenyésztőtől: Látattok tenyésztőt aki folyton a kezéből evő,vállán, laptopján, asztalán pihenő  állatokról posztol 1245_4.jpgfotókat ? Akiről sugárzik, hogy szereti is őket ? Nekem fontos, hogy tudjam,  lássam nem futószalagról kapom az állatomat, hanem szerető családból. Olyan helyről, ahol értenek az állathoz, ahonnan minden információt és tippet megkapok ahhoz, hogy én is jó gazdija lehessek az állatnak. Ezt várom el, ezt figyelem amikor hörcsögöt hozok, akkor is amikor macskát választottunk és akkor is amikor kutyust.

Magam részéről azt keresem aki szereti és  ért ahhoz amivel foglalkozik. Olyat aki szeretetből foglalkozik velük és napi 8 órás kötelességből. Félre értés ne essék, ők is szerethetik az állatokat, de az merőben más. Ezen okok miatt ajánlok tenyésztőtől való kicsit haza vinni az új családba.

Nálam pont ezen okok miatt, ha éppen van picikém, akkor hozzám személyesen ellehet jönni végig simogatni a kicsiket és a legszimpatikusabbat haza vinni. Csináltam a gazdijainknak tartási útmutatót, amiben képekkel és információkkal gazdagon tájékoztatom a gazdikat a fajtával kapcsolatos szükséges tudnivalókról. Ezzel 3 óra töménytelen beszédet megspóroltam a gazdijainknak. Mástól is ezt várom el és magamtól is.

Kifejezetten kérni szoktam, hogy a gazdi is jöhessen akinek a höri baba ajándék lesz. Gyereknél különösen emlékezetes az első kisállat kiválasztása. Több anyuka is mesélte, hogy a csemete évek múlva is emlegette milyen jó volt amikor "Szotyi" a sok pici közül belemászott a kezébe stb.  Ez egy életre szóló élmény gyerekeknél, de felnőtteknél sem utolsó ;). gyerekkezekben.jpg

Netről: Lehet találni az interneten hirdetéseket, olyan személyektől akiknél születtek kicsik és szeretnék gazdihoz adni őket. Itt feltehetően a szeretet faktor meg van, de a hozzáértés már nem biztos. Érdemes megtudakolni a szülők származását, mert például a testvér párosítások utódaiknál kérdéses a hosszútávú szívósság.

Gazdik mesélték: Ami viszont szájról-szájra terjed, az  a történet miszerint  Béla kért a boltból egy fiú hörcsögöt, aki baba és csak 4 hetes. Béla boldogan haza vitte a hörcsögöt, akit Dénesnek nevezett el.  Dénes pedig pár nappal a haza vitel után anya lett. Itt bizonyosodik, hogy Dénes nem kölyök, de minimumfogamzó képes kor után jár, valamint, hogy a nemét nem sikerült megállapítani, de még azt sem, hogy terhes. Továbbá kérdéses a drága apuka kiléte is. Ilyenkor lehet tippelni testvér alom gyümölcsére. Ha nincsenek időben ( 4 hetesen) leválasztva a kicsik anyutól nemek szerint, akkor előfordulhat testvér szerelem. 

Szintén szájról-szájra terjedő történet a haza vittük a boltból nem lehet megfogni, és még egy hónap után se lehet simogatni a hörcsögöt. Gyakori történet az állat korai halál. A korai halál ( pár hónapos-1 éves) arra vezethető vissza, hogy az almokat nem választják szét nemek szerint. Ekkora, ha a kölykök együtt maradnak, akkor könnyen lehet terhesség. Ami nehezen megállapítható és csak otthon derül ki, hogy szülni készül a höri. Ekkor a gazdik kétségbe esnek és ahogy lehet vissza viszik a kicsiket oda ahonnan az anyukát vették. Itt az előző rokonok is még fellelhetőek és az újabb rokonpárosból is beteszik melléjük a kicsiket. Ez a körforgás. Az eredmény egy masszív beltenyészet. Ami azért okoz problémát, mert  az ilyen családon belli szaporodások erősítik a hajlamot a betegségekre. 

 

Végezetül egy kép galéria melyben megnézhetitek nálunk, milyen a pockok élete. 

 

Bátran keressetek fel, ha :

  •  megtetszett ez a kedves törpehörcsög fajta és esetleg szeretnétek a családba ilyen csöppséget ,
  •  felszereléssel kapcsolatos kérdésetek lenne 

 Hobby tenyészet lévén időnként vannak gazdi kereső babák.

Ezen az email címen lehet elérni : auroratenyeszet@gmail.com  ( sokat vagyok gépközelben, ezért órákon belül tudok reagálni) 

A honlapot pedig itt éritek el : www.dzsungihorcsogtenyeszet.ewk.hu

Honnan szerezzünk hörit ? Tovább
Mire készüljünk otthon?

Mire készüljünk otthon?

hogyan_valasszunk.jpgKiválasztottuk a nekünk szimpatikus kis hörcsögöt, haza vittük és most azt tapasztaljuk, hogy nyekereg, csíp, harap és elfut. Hogy lehet, ez amikor a tenyésztőnél békésen elvolt a család kezében ? Ezt a kérdést időnként megkapom a gazdiktól vagy éppen a tanácskérőktől. A válasz igazán egyszerű. Nyugalomra van szüksége.

Mivel nem plüss játékot vittünk haza ezért egy-két hetes beszokási idővel kell számolni, ez az idő a beszokásról szól. Nem kell a barátkozást erőltetni ilyenkor. Ez a fajta nehezen viseli a környezet változást. Pár napig akarata ellenére nem szabad kiszedni. Nyugalomra van szüksége, ahhoz, hogy barátkozó hangulatba kerüljön.unnamed_10.jpg


Gyakori eset, hogy a hörcsögöt berakják az új helyére, ekkor az első elbújható helyet birtokba veszi. Onnan nem is nagyon jön elő 1-2 hétig. Ez teljesen normális reakció. Csupán időre van szüksége. Hiszen új gazdikat kapott, a tesóitól és a mamájától el lett szakítva és mindennek a tetejébe teljesen új, ismeretlen helyre került. Természetes reakció, hogy ilyenkor másképpen viselkedik. Ha tenyésztőnél nézitek ki a höriteket és  személyesen a höri helyénél  kézbe veszitek  őket , akkor tudtok a legjobban választani , mivel ott a családja a tesói és a helye amit ismer. Új helyen teljesen természetes, hogy az elején  fél. 


14.jpgBarátkozni pár nap után szabad. Érdemes tejfölt adni neki kézből. Ujjunkra tegyük, így onnan lenyalogathatja. Ez kiváló barátkozási módszer, mert megtanulja a különbséget az emberi kéz, és az élelem között. Az első egy-két ilyen etetésnél miután lenyalták a tejfölt, oda csipnek. Ilyenkor tűnik, fel nekik a különbség. Ezt megismétlik pár etetési alkalommal utána nem jellemző a harapdálás.Harapdálás címén egy csípés jellegű érzést lehet elképzelni. Nincs akkora foguk, hogy különösebben nagyot tudjanak harapni. Nem egy fájdalmas dologra kell gondolni. 

Adhattok kézből illatos finomságokat is, mint például almát, petrezselymet, málnát, spenótot stb. Finom falatokat.

 

Bátran keressetek fel, ha :

  •  megtetszett ez a kedves törpehörcsög fajta és esetleg szeretnétek a családba ilyen csöppséget ,
  •  felszereléssel kapcsolatos kérdésetek lenne 

 Hobby tenyészet lévén időnként vannak gazdi kereső babák.

Ezen az email címen lehet elérni : auroratenyeszet@gmail.com  ( sokat vagyok gépközelben, ezért órákon belül tudok reagálni) 

A honlapot pedig itt éritek el : www.dzsungihorcsogtenyeszet.ewk.hu

Mire készüljünk otthon? Tovább
süti beállítások módosítása